2019. szeptember elején adták át hivatalosan a Városi-erdő ún. közjóléti fejlesztéseit, amelyek célja, hogy az emberek minél több időt töltsenek el a szabadban.
2016-ban felvettük a kapcsolatot a Pilisi Parkerdővel, majd több helyi fórumon is kezdeményeztük a Városi-erdőben levő tanösvény és pihenőpark létrehozását, hiszen Rákoshegyen a Helikopter lakóparkban alig van olyan zöldterület, ahol ki tudnának kapcsolódni az emberek.
A tervezés során 2019 tavaszán a tanösvény tervezője, Gadó György vette fel velünk a kapcsolatot, és felajánlva szerény segítségünket, ez év nyarán már a megvalósításban segíthettünk a tanösvény megvalósításában. A ZÖLD XVII Egyesület tagjai a tölgyfalevél tanösvény jelzéseinek felfestésében serénykedtek. A tanösvény érinti majd a Városi-erdő természeti értékeinek bemutatásán túl a helytörténeti érdekességeket is, úgymint a Rákoskeresztúri temető 301-es parcella vagy az Attila-vonal (egy Budapest keleti oldalán, 1944 őszén kiépített védelmi rendszer).
Átadásra került egy erdei futópálya, továbbá a két nagy erdei tisztás is tornaparkkal, padokkal, asztalokkal és sütögető helyekkel várják a természetben kikapcsolódni vágyókat.
A tanösvény térképe:
Érdemes körbesétálni és a szép őszi napokon körbejárni az erdőt.
Hogyan lehet oda eljutni?
A legjobb egy jó sétával vagy kerékpárral lehet megközelíteni.
Közösségi közlekedéssel busszal az Újmajori utcáig kell jönni Rákoshegyről vagy az Örs vezér teréről, akár a 46-os autóbusszal Rákoskeresztúrról.
A tanösvény utolsó táblája a buszmegállótól körülbelül 150 méterre található.
Ott már rámehetünk a tanösvényre, de a Régivámközön sétálva 650m sétát követően elérhetjük a kialakított bejáratot, ahol egy autóparkolót is kialakítottak, de sajnos a kerékpárosokra nem gondoltak.
A bejárat a Régivám köz felőli indítótábla
Néhány fotó a tanösvényről:
Köszönet mindenkinek, aki segített!
A tanösvény állomásainak tartalmát itt érhető el: https://parkerdo.hu/kereszturi-erdo/