Elindult a Rákos-patak civil tudomány projekt!

2020. elején a ZÖLD XVII és az Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság együttműködésének köszönhetően elindult az ún. Rákos-patak civil tudomány projekt.

 

Mi is az a civil vagy közösségi tudomány?
civil vagy közösségi tudomány projektek (Citizen Science projektek) fő ismérve, hogy szervesen bevonják az érintetteket pl. az érdeklődő lakosságot, a döntéshozókat, hogy ily módon egy széles társadalmi alapot fektessenek le egy-egy megvalósítandó projekt számára. Az érintettek bevonása történhet a projekt legelejétől a tervezési fázistól a megvalósításon át a projekt értékeléséig is, így az érintettek megismerkedhetnek komplex környezeti problémákkal, jobban megérthetik azokat és részesei lehetnek azok megoldásának, mint civil tudósok, segítve a tudósok munkáját.
A civil tudomány projektek megértéséhez a Citizen Science 10 alapelvének megismerését javasoljuk.

 

 

A mi helyi projektünk, az ún Rákos-patak civil tudomány projekt, fel szeretné tárni, hogy milyen lehetőségek léteznek a Rákos-patak ökológiai revitalizációjára. A projektünk ezt az ökológiai beavatkozást is elő szeretné segíteni. Kérdésünk a projekt mentén, hogy egy ilyen természetközeli rehabilitáció mennyire lehetne megvalósítható és miként nézhetne ki? Munkánk keretében felméréseket is tervezünk megvalósítani a helyi érintettek bevonásával, közreműködésével Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén. További célunk a lakosság környezeti ismereteinek bővítése, egy patak revitalizáció folyamatának megismertetése, valamint az érdeklődés felkeltése a helyi természet/környezet iránt.

 

A projekt 2020-ban valósul meg, kezdve a tervezési fázissal, amelyben az érintettek hátterének, igényeinek felmérése kezdődött el egy műhelymunka-sorozat keretében, amelyek szintézisével halad majd tovább a projekt közösen megtervezve egy vagy több kisebb közösség tudomány projektet.

Az első műhelymunkára január 15-én délután került sor a Vigyázó Sándor Művelődési Házban várták a szervezők elsősorban a Rákos-patakkal érintett intézményeket, valamint oktatási intézmények képviselőit, így többek között Rákosmente alpolgármesterét, környezetvédelmi tanácsnokát, valamint a polgármesteri hivtalának képviselői, Budapest Főváros Önkormányzatának főépítészét, főtájépítészét, a Kelet-Pesti Tankerület igazgatóját, kerületi iskolák igazgatóit, pedagógusait, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a vízügyi szervek, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselőit.

 

 

Egy másik célcsoport számára szervezett műhelymunkára február 1-jén a helyi civil szervezetek, oktatási intézményeknek és érdeklődő magánszemélyeket jöttek el.

 

 

 

A két műhelymunka során megismertük a résztvevők gondolatait, motivációit egy ökológiai patakrevitalizációra és a két csoporttal közösen március 3-án folytatjuk a műhelymunkát az önkormányzat tanácstermében folytatjuk a közös munkát, amelynek végén hamarosan körvonalazódni fognak a Rákos-patak civil tudomány projekt konkrét lépései. Érdemes eljönni.

 

És amiről nem szól a projekt: a Rákos-patak tényleges ökológiai rehabilitációjának konkrét megvalósításáról… sajnos, de már rajta vagyunk! 😉
Mi úgy érezzük, hogy erre nagy az igény és nem kell, hogy egy messzi utópia legyen, ezért ennek beindítása a mi mostani közös projekt-munkánk lehetséges folyománya is lehet majd egy későbbi időpontban.

 

A Rákos-patak civil tudomány projekt rendszeresen nyomon követhető a projekt weboldalán a http://zoldxvii.hu/rakos-patak-civil-projekt/ címen, így az is be tud majd kapcsolódni, aki egy-egy alkalommal nem tud részt venni a találkozókon.

 

 

A projekt nemzetközi háttérrel rendelkezik. Az Európai Unió kutatási és innovációs keretprogramja, a Horizont 2020 MICS rövidítésű projektkeretében valósul meg, amely a civil tudomány projektek hatása megmérésére hoz létre gyakorlatias módszertant és eszközöket egy 6 tagú nemzetközi konzorciummal. A projekt hazai partnere a Geonardo Kft.