Mozgalmasan telt a 2019-es évünk

2019-ben immár 3. éve, hogy a ZÖLD XVII Egyesületként önkénteskedünk egy környezettudatosabb Rákosmentéért.
Az idei évben számtalan korábbi tevékenységet folytattunk és újakba is belevágtunk.
Elindítottunk egy ismeretterjesztő előadássorozatot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár keresztúri fiókkönyvtárával közösen. A meghívott előadókkal, szakértőkkel Rákosmentén aktuális környezetvédelmi, természetvédelmi és városfejlesztési témákat dolgozunk fel. Az idei 9 előadást több mint 300-an hallgatták meg. Az előadásokról videófelvételt is készítettünk. A folyamatos feltöltés alatt levő videókat erre a linkre kattintva nézhetik meg. További információkat az előadássorozatról itt találhatnak meg.
Az év elején sikerül kilobbizni a kerületi önkormányzatnál, hogy legyen környezetvédelmi alap javaslatunk szerint a civil szervezetek, egyházak és oktatási intézmények részére. Rákosmente önkormányzata a 2019-es költségvetésben elkülönített 5 millió forinthoz idén végül nem lehetett hozzáférni. Bízunk benne, hogy 2020-ban hozzá lehet majd férni ezekhez a forrásokhoz.
A tél végefelé, folytatva a Rákos-patak partján levő fasor pótlását, immáron csak néhány fát kellett pótolnunk, sajnos még néhány fát kitörtek, ezeket pótoltuk. A fák állapotát rendszeresen monitorozzuk, sajnos mindig keletkezik új ültetőhely.
Hagyományok szerint idén is megtartottuk a Víz világnapi ismeretterjesztő vizes sétát a Merzse-mocsárnál. Ezen 80 fő vett részt, és a séta során a jelenlevők megismerhették a helyi hivatásos vadász, természetvédelmi őrök, az erdészek munkáját, valamint a madárlesen a területet jól ismerő madarászok objektívjén keresztül lehetett megnézni a Nagy-Merzse madárvilágát.
Meghirdettük a hagyományos tavaszi pályázatunkat óvodások és iskolások részére a Víz világnapjához kötődően. Az alkotói pályázatot XVII kerületi iskolásoknak hirdettük meg márciusban, a víz világnapja alkalmából, „vizes” témában. Középpontjában a téma minél sokrétűbb feldolgozása állt a környezeti problémák megértése, a természetvédelem fontossága és az egyéni cselekvés lehetőségeinek kontextusában. A díjátadásra a rákosligeti Föld napja rendezvényen került sor, amelyen társszervezőként vettünk részt.
Az országos TeSzedd szemétszedési akcióban aktívan csoportokat szerveztünk, aktivizáltuk a lakosságot Rákosmente több pontján, a legaktívabbak a Rákos-patak partján és Rákoshegyen voltunk. Később május során újabb sikeres szemétszedést szerveztünk Rákoshegyen, ahol 3 konténernyi szeméttől szabadítottuk meg az erdő alját.
Vízminőség-méréseket végeztünk a rákoskerti csapadékvíz bevezetése előtt a Merzse-mocsárnál, továbbá a Színes házak mögött található Vegyi-tónál, ahol a mérések szerint egy iható vízű kutat találtunk, amelynek vize jelenleg hasznosítatlanul a Rákos-patakba folyik. Az eredményekről itt lehet olvasni bővebben.
A kerületi Majálison idén is kitelepültünk, és a rossz idő ellenére is szép számú résztvevővel beszélgettünk környezetvédelemről, hogy ők mit tehetnek a környezetvédelem ügyéért a saját házuk táján. Természetesen a szokásos környezetvédelmi kvízjátékban idén is részt vehettek a rákosmentiek.
A nyár során több fázisban felfestettük a Városi-erdőben létesült tanösvény jelzéseit, továbbá a tartalmi rész kidolgozásában is segítettünk a készítőnek, ahol csak tudtunk. Az erdőben számos szabadidős fejlesztés történt az idei évben, amelyről itt olvashatnak bővebben.
Nyáron meghirdettük a Rákosmente 17 pillanata c. fotópályázatot, amelynek legjobb 17 művét a Fő téren terveztük kiállítani az Autómentes naptól kezdve. A pályázat célja az volt, hogy a fotókon keresztül megismertessük másokkal szűkebb és bővebb lakóhelyünket, felhívjuk a figyelmet a természetben az emberi beavatkozás hasznos és káros hatására, kerületünk természeti szépségére, valamint bármire, ami valamiért fontos nekünk, kerületi lakosoknak. 114 nevező 465 fotót küldött be 5 kategóriában Rákosmentéről 2,5 hónap alatt. A zsűri és a támogatók végül 16 fotót díjazott, míg egyet a közönség szavazott meg. A 3 tagú zsűri által előszűrt 50 fotóra lehetett szavazni az egyesület facebook oldalán a közönségszavazás keretében, amelyen közel 7500 szavazat alapján választották ki a közönségdíjast. A legjobb fotókat képeslap formában is az emberek elé tártuk, haza is vihették őket.
 A kiállítást szeptember végén 10 napig láthatta Rákosmente közönsége. A tervezettnél rövidebb ideig kiállított képeket több százan látták a Fő téren az első két napon, majd több ezren a kávézó melletti lépcsőknél. A legjobb 17 díjazott fotót itt tekinthetik meg.
2 osztálynyi iskolást hívtunk meg a Rákos-patakhoz kutatni a kutatók éjszakája alkalmával a Jókai és a Zrínyi iskolákból. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Dunavirág vízibusza és egy kutató volt segítségünkre ebben. Örömünkre, hatalmas élmény volt a gyerekeknek, hogy maguk fogják ki, azonosítják a patakban levő szegényes élővilágot, amely így is jóval gazdagabb annál, mint egy hétköznapi ember gondolná.
Rákos-patak őszi halfauna felmérését elvégeztük Szendőfi Balázs halkutató vezetésével, amely programon nagyon sok helyi család, fiatal és idősebb érdeklődve és aktívan részt vett.
Ősz végén belekezdtünk a Merzse-mocsárba 2-3 éve betelepített aranyhalak ritkításába, mivel ezen tájidegen fajok súlyosan csökkentik a faji sokszínűséget a mocsárban, jóllehet a sok madár láttán nem ez jut elsőre az eszünkbe. Ezt a tél végéig a költési időszakig folytatjuk.
Jövőre folytatjuk! Csatlakozzatok Ti is és találkozzunk a programjainkon!
 
Boldog, békés karácsonyt kívánunk, jó testi és lelki feltöltődést az ünnepekre!
ZÖLD XVII Egyesület