Üzekedés

Üzekedés

Jogosítvánnyal rendelkező emberek, gyakorló vezetők úton-útfélen találkozhatnak és találkoznak is vadveszélyt jelző táblával. Sokan nem tulajdonítanak neki semmi különösebb jelentőséget, és addig jó, amíg nem is kell. Azonban nem árt tudni, hogy a közútkezelő nem csak rutinból teszi ki ezeket a táblákat, és nem is azért, mert a raktárban fel van halmozva a szarvas piktogramját ábrázoló háromszög, amitől jó lenne már megszabadulni.

Az ezer éves történelem és az ezzel járó urbanizáció ellenére vagy inkább e mellett Budapest külvárosa (úgy a pesti mind a budai oldalon) kiváló természetes élőhelyekkel és természeti kincsekkel rendelkezik. Számos állat és növényfaj talált otthon magának, több bejegyzést és cikket is lehetne írni róluk, most azonaban, így július végén, augusztus elején egy fajt szertenék kiemelni. Ez pedig az európai őz (Capreolus Capreolus).

Az őzek násza az üzekedés. Ebben a közel három hétben a bak (hím őz) kergeti a sutát (nőstény őz), körbe-körbe, letaposva a növényzetet. Amit maguk után hagynak a talajon, azt ördög vagy boszorkány gyűrűnek nevezi a vadásznyelv. És amit nem a talajon hagynak maguk után, azt pedig gidának, de ez egy másik cikk…

Vigyázzunk az utakon! – halljuk nap mint nap. Ezekben a napokban még fokozottabban kell figyeljünk, mert az őzek ekkor szinte kizárólag csak egymásra figyelnek, és nem csak Budapesten, hanem országszerte. Üzekedés alatt a szerelem mámorától megbódulva mind a suta, mind a bak szinte csak az utánpótlásra figyelnek, de egy figyelmetlen autós simán kereszbe húzhatja a számításaikat. Viszont az anyagi költségeket az autós fogja finanszírozni, főleg akkor, hogy ha a vadveszélyt figyelmeztető tábla ki van helyezve.

Ezekben a napokban figyeljünk még jobban az utakon. A XVII. kerület szinte csak erdősávokon keresztül közelíthető meg, szerencsére ilyen jó élőhelyekkel vagyunk körülvéve, és tele van őzzel (szintén szerencsére). Ez azonban felelősség is, ezzel a bejegyzéssel erre szerettem volna felhívni a figyelmet. Kérek minden olvasót, ha hasznosnak találta, említse meg szeretteinek barátainak, ismerőseinek, ezzel csökkentve a drága találkozást nagyszemű kedves barátainkkal!

A következő (szeptember eleji) bejegyzésik felkészül: a gímszarvas! 🙂